Ebben a bejegyzésben választ kaphat arra, hogy miért nincs hétüléses verzió a Koelos-ból és ez miért jó. Mennyire csendes nagy tempónál? Miért ideális utazó autó a Renault legnagyobb suvja és miért zseniális a CVT váltója?

A július elején történt hazai sajtóbemutatón sikerült próbára tenni az újdonságot, el voltunk kényeztetve.

Ez nem csak az ellátás színvonalára értendő, hanem arra is, hogy a lengyel, litván, szlovák és cseh képviseletektől, csak is a 175 lóerős, kétliteres turbódízellel szerelt, Initiale Paris, tehát csúcsfelszereltségű autókat kaptunk.

Az utastérről sok mindent elmondanak a méretek, az autó hossza 4,67 méter, ebből a tengelytáv – ami az utastérben a lábteret nagyban meghatározza – az 2,71 méteres…

Ezt úgy lehet a legjobban illusztrálni, hogy az Autoblogger 189 centi magas, a saját magára beállított első ülés mögött még bő tíz centinyi hely volt a térde és az első ülés támlája között. Szóval elöl-hátul fejedelmi a tér, nem lehet panaszkodni, hogy szűkösség van.

A csomagtér méretei nagyon jók, sík felületek határolják az oldalát, alaphelyzetben 579 literes a tér, a hátsóülést elfektetve már 1795 literesre bővül a kapacitás.

A Renault-nak volt esze, és nem csinált hétüléses kivitelt a Koleos-ból, harmadik üléssoros fejedelmi kényelmet, csak a Nissan Armada/Cadillac Escalade ligába tartozó, 5,7 méteres óriások nyújtanak. Mivel a Renault szuper kényelmes utazóautónak szánja, a szellős utastér és a nagy csomagtér miatt, maradtak az ötszemélyes kivitelnél.

A műszerfal ismerős lehet az újabb Renault-kból, tehát a friss Mégane, Talisman és az Espace is hasonló műszerfallal rendelkezik. A műszeregységet nem lehet az “életem legszebb műszerei” címszóval illetni. Működik, jól áttekinthető, pozitívuma a fekete zongoralakk keretű táblagépnek, hogy jól és egyszerűen működtethető.

A navigációt könnyen lehetett kezelni, a pozitívumok közé tartozik, hogy a tervezők nem tették a fűtés-hűtés kezelőszerveit a táblagépre, hanem megmaradtak a gyorsan, könnyen kezelhető fizikai gombok.

35 liternyi tárolóhelyet rejtettek el az utastérben, így a Renault egyterűs megoldásai visszaköszönnek. USB töltők segítik a mindennapokban a használók életét.

A felvidéki Somorján és a környékén zajló próba alatt kb. 150 kilométert sikerült menni a 175 lóerős dízelekkel. A mostanában sokat hangoztatott “Lejárt a dízelek ideje!” mondattal csak óvatosan: a 380 Nm, a tökéletes hangszigetelés és a fokozat-nélküli váltó olyan triót alkotott, amibe nehéz belekötni.

A hangszigetelésről és az általa nyújtott utazási élményről annyit, hogy rátévedtünk, a sebességkorlátozás nélküli A38-as német autópályára és 170-es tempónál, halkan beszélgettünk.

A szinte zajmentes utazási élményhez hozzájárulhatott, hogy az oldalüvegek dupla rétegűek, így a méretes külső tükörtől gyakorlatilag semmi zaj nem szűrődött be. Ez az élmény, teljesen passzol a Koleos utazóautós marketing szövegéhez.

Az igazán fal ledöntős dolog a váltó volt. Az automataváltók az utóbbi években – még a kereszt motoros autókban is – sokat javultak, lemaradásban csak a fokozat-nélküli, úgynevezett CVT váltók voltak.

A DAF 55-ös kiskocsiban először megjelent rendszer nagy hibája, hogy nagyobb gázadáskor felpörög a motor, miközben az autó alig halad. A Renault úgy oldotta meg a CVT kérdést, hogy hét fokozatúra programozta a váltót, ennek köszönhetően eltűnt a motor bőgése.

A váltónak a reakcióideje gyors, nem “tájol”, ez a működés teljesen más, mint amit eddig megszoktunk. Egyetlen furcsaság, hogy kihagyták azt a ziccert, hogy kormány mögötti váltófüleket építsenek be és onnan nem lehessen kapcsolni.
A felvonultatott technika valódi áttörés és műszaki embereknek érdemes kipróbálniuk.

Fotó: Autoblogger, Renault